Írás
1930-as évek

Részlet Dr. Katona Gyuláné Szentendrey Katalin Szamárhegyi gyerekek a régi Szentendrén c. könyvéből, melyben a szamárhegyi asszony mesél gyermekkorában megélt történeteiről.

 

 

Részlet Dr. Katona Gyuláné Szentendrey Katalin Szamárhegyi gyerekek a régi Szentendrén c. könyvéből.

"A város szélén is csak egy-két sietős felnőttet látott, gyerek sehol! Csak pont ő, a gyáva nyúl mászkál még itt az utcán, szidta önmagát. Mikor a szíve a torkában dobogott, az nála a "nagyon félek" felső fokot jelentette, s mikor a gimnáziumhoz ért, bizony már nagyon kalapált a torka. Felkanyarodott a püspökkert felé. Bízott benne, hogy a két barátja ott várja a kapuban, de csak a palota sötét tömbje meredt rá ijesztően. - Na ezeket a dögöket is ölben hordják ki ugatni! - sértegette két barátját, akikben hiába bízott. Abban reménykedett ugyanis, hogyha valaki jönne, ő majd jó hangosan beszél hozzájuk és a két fenevadtól elszalad mindenki. A hangulatos templokertbe még csak benézni sem mert. Ott olyan sötét volt, hogy csak a kovácsoltvas kapu csillogott a lámpafényben, amint a vasrózsák közé kezdett a hó berakódni. -Hogyan tovább? A kerten a világért sem, de a keskeny Vereckei közön sem mert keresztül menni. Volna még lehetőség másfelé menni, de az sokkal hosszabb. És különben sem jobb semmivel. Esemgve nézett hol visszafelé, hol a Fő tér felé, ahonnan várta, hogy jön valaki, akivel hazáig mehetne. Közben a félelemtől már hallucinálni is kezdett, mert mintha Mikuláscsengőket hallana, meg ördöglánc csörgést! Vagy talán nem is téved? Nem tudta hány óra lehet, de elképzelése szerint lassan már "megindulnak" (...) Egyszer csak a fiúelemi és a plébániatemplom dombja felől beszélgetést hallott. Feszülten figyelt. És akkor a sarkon egy fiatalember kanyarodott ki, miközben integetett vissza a domb felé, elköszönve valakitől. Jaj, de ki lehet? Felé közeledett, s ahogy a hóesésben lépéstávolságra ért, felismerte, hogy egy legény a hegyről. A fiatalember figyelemre sem méltatta a riadt kislányt. Lehet, hogy úgy elgondolkodott, észre se vette, hogy a kisutca sarkán áll valaki. Kati megdöbbent, hogy csak úgy otthagyja őt. Megindult hát gyorsan utána, hogy legalább az "árnyékában" védelemben érezze magát. Amikor átértek az utcikán, a legény is észrevette. -Csak nem félsz, te? Hát csak vicceltem, nem hagylak elvinni! Na add ide a kezed! A kislány keze még kesztyűsen is eltűnt hatalmas markában. De Kati, hogy teljesen bebiztosítsa magát, hozzátette: - Ha találkozunk Mikulással, mondja, hogy az Apukám! Jó?! - s még a hangja is remegett. Na már csak pár lépés a barna kapu. A legény meghúzta a falból kiálló rézfület, melynek végén kis kolomp csengett. - Jaj Mikulás! - ugrott kati a legény mellé. - A fenét! A ti csengőtök, most húztam meg - nevetett jót a fiatalember. - De lehetett volna mikulás is - szált vissza ismét a bátorsága, mert már hallotta bentről Apa lépteinek jellegzetes kopogását."

2012
2012
FEMUZ

Szamárhegyi gyerekek a régi Szentendrén - Mikuláskor

Értékeld a tartalmat:
Még nincs értékelve