építészet

Csónakház a Pap-szigeten

FEMUZ2014.09.12 14:36
Fotó
FEMUZ

A Magyar Rádió és Televízió művészi és technikai dolgozói számára 1968-ban épült a Pap-szigeti üdülő (Tervező: ÁÉTV, építész: V. Pázmándi Margit). A szeszélyes Dunával való szoros kapcsolata révén péllérekre emelték. Így alja hűsölő tér és a csónakok tárolására alkalmas terület. Külső lépcsői a több mint 200 nm-es társalkodóra vezettek, teraszán szabadtűzhellyel.  A meredek falú nyeregtető alatti padlástérben 8 darab 7 ágyas háló volt található. Az épületet a népi építészet ihletése nyomán náddal fedték, építőanyagainak megválasztásában is többnyire követték e felfogást. A maga korában korszerű, népi építészeti elemeket hordozó üdülő a szakma elismerését vívta ki.

Később Dunára tekintő homlokzatát kissé átalakították, nem sértve tömegét, a benyomást, eredeti építészeti szándékait.

Gomba = közvécé,trafik, presszó, ...

FEMUZ2014.09.12 13:47
Fotó
FEMUZ

A  "Gomba" egy azok közül a kör alakú, lapos pavilonok közül, amelyet a 70-es évek elején emeltek az akkori turizmus preferált
helyszínein. A Dunakorzón található épület az elmúlt negyven év városképileg ugyan nem jelentős, még is meghatározó színfoltja. A szentendrei építményben 1970-ben még közvécé működött (lásd a fotón). 1976-tól üzemel mai funkciója szerint, azóta az épület déli oldalán trafik, északi oldalán büfé működik. 1983 óta családi vállalkozásként üzemeltetik.

Nem szerepel a város hosszú távú rehabilitációs programjában...

Műrom - műemlék

FEMUZ2014.04.16 18:07
Fotó
eszem

Műrom Hauszmann Alajos annavölgyi nyaralójának kertjében. Számos darabja és a környező kert néhány szobra a budai várból származik. Az eredeti állapotot őrző műrom és környezete maradt csupán a nyárilak egykori valójából. Országosan védett műemlék.

A 19. század folyamán kifejezett “műromot” vagy egy meglévő épület, illetve maradványa átalakításával építettek, vagy olyan új építményt alkottak, amelynek az adott helyen nem voltak előzményei. Ez utóbbi kategóriába sorolható az annavölgyi, Hauszmann Alajos tervezte és építette műrom. Az építész jelentős szerepet vállalt a budavári királyi palota északi szárnyának kiépítésében. Terveivel 1897-re készült el. Ennek értelmében az egykori katonai szertárat, a Zeughaust átadták az építkezés céljára és 1901-re teljesen elbontották. A palotaépítésre vonatkozó szerződés egy pontja szerint “a lebontásból származó anyagok a vállalkozó tulajdonát képezik, de azokat a kir. várépítéshez nem használhatja fel és vállalkozó által az építési területről azonnal elhordandók. Kivételt képeznek a művezetőség részéről kijelölendő építészeti faragott kő-alkatrészek, mint a kapukiképzés, szobor alakok, díszvégződések stb. Ezek a legnagyobb gonddal - lehetőleg sértetlenül - hordandók le, az építtető tulajdonában maradnak és a művezetőség által meghatározandó helyre deponálandók”.

Hát így vándoroltak megmentett darabok a királyi palota északi szárnyának építőjétől ugyanezen építész izbégi villájának kertjébe.

Az eredeti budavári kövekből, szobrokból a következőket érdemes kiemelni: barokk kapuzat, románkori pillérfejezet, idomtéglák a 15. sz. elejéről, gótikus borda, barokk atlasz szobrok, rokokó korlátrészlet.

Sajnos a műrom jelenleg nem látogatható, elzárt terület részét képezi.  

Képek forrása: memlekem.hu

„Ékszerdoboz” avagy, egy kisváros az „ország dobogó szíve felett” (Szalai András esszéje 1994-ből)

KendeTamás2012.11.26 12:38
Szalai András

Mindennel együtt és mindezek ellenére Szentendre maradt, ami volt - egy falunál alig nagyobb kisváros -, egészen a hatvanas évekig. A város teste, annak ellenére, hogy lakóit alkalmanként háborgatták, szinte háborítatlanul nyújtózkodott a hegyek lábánál, a Dunaparton.
      A hatvanas években az egész országra ráköszöntött a felemás modernizáció, frizsider-szocializmus képében, motorizáltan, víkendtelek-tulajdonlással. Áldásai Szentendrét is elérték. A lassú változást „ugrásszerű növekedés” váltotta fel. Először ipar települt a város stratégiai pontjaira, a katonai főiskola és a szovjet laktanya közé a Dunapartra, és a (helyi érdekű) vasút közelébe. Aztán lakások épültek az ipari népvándorlás telepeseinek, a betongyár, a papírgyár és a többi üzem munkásainak és az ingázóknak. „Széles dolgozó tömegek” számára teremtett munkahelyet és lakást a rendszer, melynek megváltás- és küldetéstudattal áthatott gondoskodása az élet többi területére is kiterjedt. Törődött a kultúrával és az értelmiség szintén „széles rétegeivel” is.
      Ez a voluntarista (jó)szándék - tekintettel a szentendrei festészet hagyományára - létesített művésztelepeket, majd számos múzeumot a városban. Voltaképpen így lett a festőket inspiráló festői kisváros a „festők városa”. A „festők városa” kifejezés, főleg idegenforgalmi szlogenként, széles körben elterjedt. A kultúrpolitika aktuális gyakorlatára és gyakoroltatójára utalóan - kevésbé széles körben - később az „Aczélváros” (képzőművészeti Miskolc) szóösszetétel is lábra kapott, Szentendre művészeti életét és kulturális állapotát érzékeltetendő. Az „aczélos” szorítás nem tett jót sem a városnak, sem a festészetnek. Miközben Szentendre a „festők városa” lett, egyre kevésbé merítettek, majd egyre kevésbé meríthettek ihletet a festők a város hagyományőrző arcából. Ami hatni tudott, s a legjobbakra hatott is, az a szentendrei festészet sokrétű, bár nem túl jól gondozott öröksége volt. Ez az örökség mindmáig nem igazán áttekinthető a város tucatnál is több - fenntartási gondokat is okozó - kis múzeumában. De ez már egy „másik történet” lenne, jóllehet része a város múltjának és jelenének, sőt hatással van a jövőjére is.
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00012/szalai.htm

Tartalom átvétel